Főkategóriák

KezdőlapMagunkról
Laborvegyszerek Diagnosztikumok

Keresés

Magunkról

reanal_building.jpg
A REANAL Gyógyszer- és Finomvegyszergyár Zártkörűen Működő Részvénytársaság elődjét 1905-ben alapították a Seitz és Török családok Galenus Gyár néven. A vállalkozást 1933-ban az akkor már világhírű Bayer vette meg és Magyar Pharma Gyógyáru Rt.-re átkeresztelve létrehozta közismert gyógyszereinek (Aspirin, Salvarsan stb.) magyarországi gyártóbázisát. A vállalat a háború után hadizsákmányként szovjet irányítás alá került.
1952-től magyar állami tulajdonban Zugló Vegyészeti Gyár néven ismét új profilt kezdett: megindult a finomvegyszerek gyártása. Mai nevét 1957-ben vette fel, majd 1992-ben alakult át részvénytársasággá.

Cégünk több mint 100 éves múltja során számos változáson ment keresztül és komoly kihívásokkal nézett szembe. Mindezen nehézségek ellenére cégünk ma is a hazai vegyszerpiac kiemelkedő szereplője.

Célunk, hogy hozzájáruljunk a magyar oktatás és egészségügy fejlődéséhez, és nemzetközi elismertség mellett növeljük részvételünket a világ finomkémiai iparában. Mindez azt is jelenti számunkra, hogy tevékenységünk szolgálja az emberek életminőségének javulását.
Küldetésünk megvalósítása megkívánja, hogy a REANAL Zrt. partnerei kiérdemelt bizalmán alapuló kapcsolatrendszerrel, új minőségi és szervezeti kultúrával, valamint a kor színvonalának megfelelő műszaki, technikai és külső megjelenési adottságokkal rendelkezzen.

MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI HÁTTÉR

magyar_kicsi.jpg A REANAL Zrt. számára a minőség a vállalati tevékenység minden területén, a beszerzés, a gyártás, a szolgáltatások, a vevőgondozás tekintetében egyaránt elsőrendű fontosságú. Tevékenységeink, szolgáltatásaink és termékeink állandó, megbízható minőségét a DIN EN ISO 9001 szabvány szerint kiépített, 1996-ban a TÜV Rheinland EUROQUA Kft. által tanúsított és azóta felügyelt minőségirányítási rendszerünk garantálja. A tanúsítványt erre a linkre kattintva letöltheti.
Kiemelt fontosságú területnek tekintjük a minőségellenőrzést, amelyet a rendszer keretein belül működtetett saját analitikai laboratóriumunkban végzünk. Vizsgáló bázisunk felszereltsége alapján képesek vagyunk a klasszikus és számos esetben automatizált eljárások mellett gáz- és folyadékkromatográfiás módszerekkel tartalmi, valamint atomspektroszkópiai módszerekkel igen magas érzékenységű meghatározások kivitelezésére.

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet által rendszeresen ellenőrzött gyógyszergyártási tevékenységünket a GMP mindenkor aktuális követelményrendszerének megfelelően végezzük.

2013 januárjában megkaptuk az európai GMP megfelelőségi (EudraGMP) minősítést.
Az igazolást erre a linkre kattintva letöltheti. 

Környezetvédelem

A REANAL Zrt. különösen nagy figyelmet fordít a különböző környezetvédelmi előírások betartására, valamint célja megfelelni a környezet védelmével kapcsolatos lakossági elvárásoknak is.

A vállalat 2007 óta rendelkezik egységes környezethasználati engedéllyel, melyet mezőgazdasági vegyi termék, gyógyszerkészítmény, illetve máshova nem sorolt vegyi anyag gyártására kapott.

A REANAL Zrt.-nek gondoskodnia kell többek közt a környezetterhelést okozó anyagok felhasználásának csökkentéséről, a kibocsátások megelőzéséről, a keletkezett hulladék mennyiségének csökkentéséről, a hulladék ártalmatlanításáról, valamint a környezeti hatással járó balesetek megelőzéséről, következményeinek csökkentéséről. Ezek teljesülését a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség évente felülvizsgálja.

Nagy hangsúlyt fektetünk a talaj- és levegőszennyezés megelőzésére, a szennyvízzel távozó káros anyagok minimálisra csökkentésére, a zavaró zajhatások megszüntetésére, valamint a hulladékok tárolásának, megsemmisítésének korszerűsítésére.

Comprar viagra online no brasilmedicamento com base do sildenafil ingrediente activo, o qual relaxa o músculo liso do corpo cavernoso e óxido nítrico liberta, fazendo com que um fluxo de sangue para o pénis masculino buy Metoprolol onlinea drug which is prescribed for the treatment of migraine and angina, as well as in the treatment of cardiovascular diseases buy metoprolol no prescription onlinedrug which is prescribed for the treatment of migraine and ventricular and supraventricular tachycardias, and this relates to the preparation of beta-blockers
REANAL - vegyszer, oldószer, HPLC, NMR gyártás